Te mit csinálsz evés közben? Figyelsz is az ételre, vagy csak úgy rágsz? Szoktál beszélgetni, olvasni, tévét nézni? Ha igen, hatalmas hibát követsz el – mutatom is, hogy miért!
Amikor megemlítem a hozzám fordulóknak, hogy az egészségnek éppúgy része a meditáció, az elmélyülés, mint az, hogy mit esznek, gyakran legyintenek: ugyan, kinek van erre ideje? Pedig nem is kell hozzá sok idő: meglepődnél, ha tudnád, hogy mennyi lehetőséget hagysz ki nap mint nap arra, hogy egy kicsit magadba nézz!
Bár a mindfulness a szó szoros értelmében nem egy meditációs módszer, de én mégis ide sorolom, hiszen a célja hasonló: lenyugtatni az elmét, elcsendesíteni a gondolatokat, és a jelenben lenni. Ez sokat segíthet a stressz leküzdésében is, ami inzulinrezisztenciával egy fontos, és nehezen végrehajtható mindennapi gyakorlat. A mindfulnesst leginkább úgy lehetne definiálni, hogy a jelenben levés művészete, méghozzá úgy, hogy szándékosan és ítéletek nélkül vagy ebben az állapotban. Ez elsőre kissé talán misztikusan hangzik, de mindjárt megmagyarázom:)
Te vezetsz vagy a robotpilóta?
Veled is előfordult már, hogy valami apró, mindennapi cselekedetre nem emlékeztél? Mondjuk nem voltál biztos benne, hogy bezártad az ajtót, elzártad a gázt vagy megöntözted-e a növényeidet? Ennek az az oka, hogy a legtöbb hétköznapi tevékenység során egyszerűen nem vagyunk ott fejben. A munkádon jár az eszed, vagy a párodon, az otthoni teendőkön, vagy a nyaralásról álmodozol… a fogmosás vagy a porszívózás nem igazán köti le az agyi kapacitásodat, ezért nyugodtan lehetsz közben máshol.
Igen ám, de ha ez mindennapossá válik, úgy megy el mellettünk az élet, hogy észre sem vesszük. Ezért néha muszáj egy kicsit megállni, és tudatosítani a történteket. Ez nem csak azért jó, mert rácsodálkozhatsz a mindennapi apró szépségekre, a „jelen levésnek” egyéb, jól vizsgálható hatásait is kimutatták. Ha rendszeresen gyakorlod a mindfulnesst, akkor
Ehhez persze sok-sok gyakorlás kell, de a mindfulness már az első időszakban is jelentősen javíthat a mindennapjaidon.
Hogyan kell elkezdeni a mindfulnesst?
Rengeteg könyv és tréning foglalkozik a témával, kezdőtől egészen a mesteri szintig. Én most a 2 kedvenc gyakorlatomat szeretném megosztani veled, mert ezek nagyon könnyűek (vagy legalábbis annak látszanak), és alig pár perc kell hozzájuk naponta.
Az elsőt, egy légzőgyakorlatot már láthattad a facebook oldalamon.
A másodikhoz pedig nem kell semmi mást csinálnod, csak enni, méghozzá szó szerint:) Annyi a feladatod, hogy most tényleg csak egyél, ne csinálj semmi mást közben! Helyezkedj el kényelmesen, vedd magad elé a finom ételt, és figyelj oda minden apróságra. Hogy néz ki? Milyen az illata? Hogy néz ki, amikor felvágod? Intenzívebb lett az illat? Milyen érzés, amikor felszúrod a villádra? Milyen keménységű? Amikor a szádba veszed, milyen ízt érzel? Milyen textúrát? Hányszor rágod meg? Milyen érzés, amikor lecsúszik a torkodon?
Ne siesd el az étkezést, figyelj meg minden apró részletet! Persze így egy kicsit tovább tart, de ha minden napodban csak egy étkezés során figyelsz oda, hogy a jelenben legyél, máris sokat tettél az egészséges elmédért.
Ezzel a gyakorlattal három legyet üthetsz egy csapásra: jóllaksz, kipipálod a napi „meditációt“, és ha odafigyelsz az ételedre, akkor hamarabb jelentkezik a teltségérzet, így kisebb mennyiséggel is jól laksz majd.
(L)egyél a jelenben, mert fontos lehet!