Elkezdődött

2019-09-03

Mondhatnánk azt is, hogy itt van az ősz, itt van újra. Bár még csak pár napja tart a szeptember, ilyenkor mégis visszatérnek életünkbe a kötelezettségek, a beosztások, a munka, és már-már melankolikusan emlékszünk vissza a nyári napokra, mintha azok meg sem történtek volna.

Ahogy az is hirtelen mellbevágó, hogy az év utolsó negyedébe léptünk. Kicsit sokan lettünk az utakon, meg a munkahelyen is, hiszen a szabadságokról is visszatért már a többség. Ugye ismerős neked is ez az érzés? 

Mielőtt végleg elszomorítanálak, azért az ősz az egyik legszebb évszakunk. Színekbe öltöznek a fák, lassan felkészülnek a jövő évi megújulásra. Talán már nem lesz égető a nap sugara, de sokféle zöldség és gyümölcs érik be ilyenkor. Neked van kedvenced, tudod, hogy melyek érnek mostanság?

Íme – tíz zöldség és gyümölcs, melyeket érdemes most kiemelten beiktatnod az étrendedbe:

 – alma, körte, szőlő – a trió, mely minden év állandó szereplője. Almából és körtéből többfélét is kóstolhatunk, édesebbtől egészen a savanyúig, a szőlő pedig a borok alapjaként is szolgál, így az ősz az italok terén is hódít. A szőlő fogyasztásával csak mértékletesen IR-esként, hiszen magas a cukortartalma és a glikémiás indexe (gyorsan emeli a vércukor szinted!); 

 – szilva – érdemes benézni a receptek közé is, mert ide is kerülnek fel folyamatosan a friss ötletek, főételek, és gyorsan összedobható nasik egyaránt. (holnapi receptünkben egy szilvás finomság elkészítéséről olvashaztsz majd);

 – sütőtök, édesburgonya, vöröskáposzta, cékla – rájuk is érdemes figyelni, hiszen gazdagok sok értékes vitaminban és ásványi anyagban;  

 – padlizsán, brokkoli, karfiol – képzeld, ezek olyan zöldségek, amelyek szénhidráttartalma igen alacsony, így sokkal bátrabban fogyaszthatod őket köret és főfogás formájában egyaránt.

Az a bizonyos CH…

A CH az élelmiszereken feltüntetett szénhidrátmennyiség. Átlag mérőszáma a 10 dkg/g, azaz, hogy 10 dkg hány gramm szénhidrátot tartalmaz. (Ne zavarjon meg, ha úgy találkozol vele, hogy 100 gramm/gramm, a 100 gramm=10dkg.)

Azért fontos ez, hogy már előre megválaszoljam az esetleges kérdésed, mert igen sokan nézik, mit esznek és mennyit. IR-esként ez például különösen fontos, mármint az alapanyagok CH tartalmára odafigyelni.

Próbáld ki!

Akár inzulinrezisztenciában szenvedsz, akár “csak úgy”, nézd meg egy heti étrended mennyi CH-t tartalmaz naponta. Döbbenetes néha szembesülni a számokkal, főleg, ha melléteszed, hogy igen gyakran javasolt a 160 grammos étrend (azaz ennyi szénhidrátot fogyaszthatsz/nap). Neked mit mutat az eredmény?

Változásra fel!

A legutóbbi blogbejegyzésben már szót ejtettem arról, hogy néha egy-egy apróság is sokat lendíthet. Alapanyagok lecserélése, menütervezés, a vásárlás tudatosabbá tétele, mind szerepelnek a listán. E mellett pedig érdemes otthon is szétnézni. Konzervek, levesporok, tészták, befőttek, fűszerek, és a többi… Neked mi van a konyhádban, hűtődben, kamrádban? Mennyire egészségesek? (Mióta vannak ott?)

Mit szólnál egy kihíváshoz szeptemberre?

A feladat adott:

  1. hét: otthoni élelmiszerek átnézése;
  2. hét: étkezési napló készítése a jelenlegi étrendeddel, CH értékekkel;
  3. hét: néhány kiugró értéket okozó alapanyag (cukor, fehérliszt elsődlegesen) lecserélése (ha nem is megy azonnal, de apránként);
  4. hét: menütervező beiktatása (CH értékekkel) – az idényzöldségeket, gyümölcsöket ne felejtsd el, ezektől válik igazán változatossá az étkezés!

Mire jó ez? A változatosság gyönyörködtet, ugye hallottad már te is ezt a kifejezést? Nos, ebben tényleg van valami. Hiszen, ahogy egyre jobban odafigyelsz, több energiád is lesz, kerülöd a felesleges fogyasztást (esetleg érzelmi evést, melyről a jövő héten írok), és mivel a szervezeted mindenféle vitamint megkap, ráadásul rendszeresen, így a „vitaminraktárad feltöltése” a  hangulatodra is hatással lesz. (gondolj csak bele: mennyire vagy hatékony éhesen?) 

Újulj meg szeptemberben! Ha eddig halogattad, akkor vágj bele most, oszd meg észrevételeid akár a Facebook oldalamon is, így mások is láthatják! 

Az egészséged, az életed fontos lehet.

Te is érintett vagy IR-rel vagy PCOS-sel?

Az IR-kézikönyv segítség lehet minden érintettnek: akkor is, ha most derült ki, hogy IR-es vagy és akkor is, ha már így élsz évek óta.
Letöltöm!
calendar-fulldinnercrossmenuindent-increase