Egy olyan kifejezésről írok most hosszabban, amelyet ugyan a mozgás témaköréhez rendelek, de bármely életterületen fontos: ez pedig nem más, mint a kitartás.
Találtam ehhez egy nagyszerű leírást.
„kitartás (lat. longanimitas): a türelem és az állhatatosság társerénye, mely képessé teszi az embert arra, hogy értelmes célért (jó, igazság) a kellő ideig tevékenykedjen, dolgozzon, ill. a szükséges áldozatot meghozza (szenvedés). A kitartásnak megfontoltságból kell táplálkoznia.”(Forrás: Magyar Katolikus Lexikon)
Ez a néhány mondat jól leírja azt, amit a kitartás jelent. Feltehetném a kérdést, hogy ez miért fontos a sport kapcsán (is), de igazából teljesen egyértelmű. A múlt héten ahhoz adtam ötleteket, hogyan lehet elkezdeni beépíteni a mozgást a mindennapokba, mire érdemes odafigyelni.
Ahogy egyre rövidülnek a nappalok egészen december 22-ig, a téli napfordulóig – egyre kevesebbet mozdulunk ki. IR-esként azonban nem függhetünk a téli vagy a nyári időjárástól, minden egyes nap oda kell figyelnünk magunkra. A szezonalitás természetesen hatással van mindannyiunkra, adódhatnak könnyebb és nehezebb napok, ugyanakkor egy fokozatosan kialakított rendszer sokat segít abban, hogy a kitartásunk megmaradjon.
Fedezzük fel a hajtóerőnket!
Ahhoz, hogy folyamatosan csináljunk valamit, jó, ha vannak kisebb lépcsőfokok – olyan célok, melyek azonnal eredményt mutatnak, és olyanok is, amelyek ugyan később érnek be, de összességében nagyobb az összhatásuk. Mint például a táplálkozásnál: ahogy elkezdünk tudatosan, egészségesen táplálkozni, szervezetünk meghálálja ezt: kevesebbet leszünk betegek, erősödik az immunrendszerünk, és a hatás a kilók számában, a testösszetételben is megmutatkozhat.
Sport, sport, sport
Mivel decembert választottam a sport témakörének, így erre fókuszálnék a kitartás mentén. Ha futni szeretsz, vagy akár edzőterembe járni- alkalmanként az is feltölt, felszabadítja az energiáidat.
Viszont ha mindezt folyamatosan teszed, egyszer csak azon kapod magad, hogy mások is visszajeleznek, felnéznek rád, és te magad is elégedettebb vagy attól, amit a tükörben látsz. A rendszeres mozgás kívülről és belülről is megmutatkozik.
Talán nehezebb elindulni a hidegben, sötétben, vagy munka után edzésre menni. Most, hogy a szombatok is munkanapok – pláne nehezebb rávenni magad, de ezeket az időtartamokat felhasználhatod a kikapcsolódásra is. Ne agyalj a munkán, a bevásárláson, csak élvezd, ahogy a tested ellazul, végrehajtja a gyakorlatokat, és a mozgással eltöltött idő elteltével testileg, szellemileg felfrissülten folytathatod a napod.
Te hogy állsz a kitartással?
Most te jössz! Gondold végig, mit tehetsz önmagadért, hogy ne csak az első három alappillér, mint: a lelki egyensúly, táplálkozás, (gyógyszeres kezelés, amennyiben szükséges), hanem a negyedik, legalább olyan fontos IR pillér is rendezésre kerüljön. Hogy sikerült a heti szintű edzés?
Javaslat: Ha eddig még nem volt, készíts magadnak edzéstervet, heti egyszeri-kétszeri mozgásra is! Akár kreatívan, egy parafa-táblára kitűzheted az „órarendet”, motivációs idézetet és egy álomcélt is, mint például részvétel egy kisebb versenyen. Aztán jöhet majd egy nagyobb cél is.
Bízom benne, hogy sikerült olyan gondolatokat átadnom, melyek segítik a kitartásod. A közösségi oldalaimon is megtalálsz, ott még több cikket, kérdést osztok meg. Ha van olyan téma, ami kihívás számodra, írd meg bátran, hogy átbeszélhessük.
Az egészséged, az életed fontos lehet.
Anita