Gyömbéres sütőtökkrémleves

2019-10-24

Hozzávalók:

  • 1 kg sütőtök;
  • 2 fej kisebb vöröshagyma;
  • 1-2 gerezd fokhagyma;
  • 2 dl főzőtejszín / kókusztejszín (amennyiben nem szeretnél tejterméket bele);
  • 5-7 dl zöldség alaplé / 1 zöldségleveskocka vízben főve, ha nincs időd alaplevet készíteni;
  • 1-2 evőkanál méz ízlés szerint;
  • 2 evőkanál vaj vagy olívaolaj;
  • fűszerek: kevés őrölt bors, 1 teáskanál őrölt gyömbér, 1 csipetnyi szerecsendió;
  • a leves tetejére pirított tökmag, illetve tökmagolaj. 

Elkészítés

A sütőtököt feldaraboltam, vajat morzsoltam rá és meglocsoltam egy kis mézzel is, majd puhára sütöttem 180-190 Cº fokon. Korábban volt, hogy főztem a tököt a leves elkészítéséhez, de azt tapasztaltam, hogy ha előtte megsütöm, akkor így ízletesebb lesz a leves. 

Közben a vöröshagymát és a fokhagymát olajon üvegesre pároltam egy edényben. Amikor a tök megsült, eltávolítottam a héját, ráöntöttem a vöröshagymás alapra, majd a zöldség alaplével együtt felforraltam, és fűszereztem. Botmixerrel pürésítettem, a végén pedig belekevertem a tejszínt.
Ízlés szerint utólag még mindig sózhatod, borsozhatod, ha nem találod elég intenzívnek az ízét. Ha túl sűrű, vízzel felöntheted és átforralhatod.
Teflonedényben megpirított tökmaggal megszórtam a tetejét és tökmagolajjal meglocsoltam. Jó étvágyat hozzá!

Hogy beilleszthető-e az IR-étrendünkbe a sütőtök?
Igen, de természetesen számolós zöldségféle. Élelmi rostokban gazdag, tartalmaz magnéziumot, káliumot, béta-karotint és széles körben felhasználható alapanyag. 100 grammja 16 gramm szénhidrátot tartalmaz.
Vagyis 1 kg sütőtökből készült leves 160-170 gr CH-t tartalmaz.1 adag leves kb. 20-30 gr CH-t az adag méretétől függően. Ősszel bárhol be tudod szerezni, ráadásul kedvező áron. 

Próbáld ki, ne csak levesnek!

Te is érintett vagy IR-rel vagy PCOS-sel?

Az IR-kézikönyv segítség lehet minden érintettnek: akkor is, ha most derült ki, hogy IR-es vagy és akkor is, ha már így élsz évek óta.
Letöltöm!
calendar-fulldinnercrossmenuindent-increase