Mindent a folsavról

2020-12-03

A folsav a vízben oldódó (B) vitaminok közé sorolható. Családja többi tagjához hasonlóan szervezetünk nem tudja nagyobb mennyiségben raktározni, ezért folyamatos, napi szintű folsavbevitel szükséges. A túladagolás miatt nem kell aggódnod, hiszen a feleslegben bevitt folsav a vizelettel távozik. Egy átlagos felnőtt szervezet napi folsavigénye kb. 300 mikrogramm, serdülőkorban, illetve terhes kismamáknak azonban ennél valamivel több, napi 400-500 mikrogramm folsav bevitele javasolt.

Mire jó a folsav? 

A folsav a szervezetünkben zajló, számos kémiai és biológiai folyamat gördülékenységében játszik elengedhetetlen szerepet, hiányában ezért is alakulhatnak ki egészen súlyos állapotok. Többek között részt vesz a vérképzésben, az aminosav- és nukleinsav-anyagcserében, illetve a megfelelő mennyiségű folsav bevitele a magzat egészséges fejlődéséhez is elengedhetetlen. Emellett kutatások támasztják alá azt is, hogy az idegcsőzáródási rendellenességek gyakorisága jelentősen csökkenthető a szükséges folsav-szint biztosításával. Ebből kifolyólag már legalább 3-4 hónappal a tervezett terhesség előtt érdemes abbahagyni a fogamzásgátló tabletta szedését (mivel az nagyban megnehezíti a folsav felszívódását), illetve megkezdeni a napi szintű folsavpótlást.

Mi okozhatja a folsav hiányát?

A leggyakoribb ok a kiegyensúlyozatlan étrend vagy az ételek túlfőzése. Ezen felül a bélfalat érintő megbetegedések, illetve a folsav felszívódását segítő enzim veleszületett hiánya is hajlamossá tehet folsavhiányra. 

Az alkoholproblémákkal küzdők körében is rendkívül gyakori a folsavhiányos állapot, mivel a nagy mennyiségben bevitt alkohol is gátolja a felszívódáshoz elengedhetetlen enzim működését.  Bizonyos gyógyszerek szedése különböző mellékhatások miatt szintén hiányos állapothoz vezethet, ezért tartós gyógyszerszedés esetén elengedhetetlen, hogy konzultálj a kezelőorvosoddal, hogy kell-e plusz folsavat szedned. 

A fentieken kívül még időskorban is fontos a folyamatos folsav-kiegészítés biztosítása. 

A folsavhiány tünetei

Vérképzésben és a nukleinsav-anyagcserében játszott szerepe miatt súlyos folsavhiány esetén általában vérszegénység tünetei jelentkeznek. Ez azt jelenti, hogy sokkal fáradékonyabbnak, gyengébbnek, feledékenynek érzi magát az ember, ezen kívül hangulatingadozásokkal is járhat. 

A folsavhiány az immunrendszer legyengülését is eredményezi, emiatt sokkal nagyobb eséllyel kaphatunk el fertőző betegségeket, és a felépülés is sokkal lassabb. Mindezeken felül a kutatások igazolják, hogy súlyosabb egészségügyi problémák előfordulásának gyakoriságát is növeli a folsav hiánya, mint például a szívroham, stroke, gyomorrák. 

A folsavhiány megállapításához laboratóriumi módszerekre van szükség, a probléma vér- és vizeletminta elemzésével diagnosztizálható.

Honnan juthatsz folsavhoz?

A megfelelő folsavbevitel elsődleges forrása a kiegyensúlyozott étrend. 

  • Fontos folsavforrások: leveles zöldségek, máj (kacsa, liba, sertés, szarvasmarha), spárga, spenót, bab, brokkoli, gyümölcsök, illetve a folsavval dúsított müzlik, reggeliző-gabonapelyhek 
  • A folsav pótlása ezen kívül mesterséges készítmények bevitelével is lehetséges: étrend-kiegészítők, vitaminkészítmények, folsavat tartalmazó tabletták sokasága érhető el a gyógyszertárak és drogériák polcain. Terhesség tervezésekor, szoptatás alatt, tartós gyógyszerszedés esetén, illetve jelentős sporttevékenység vagy egyéb fizikai megpróbáltatások miatt ezek között is érdemes lehet válogatni – de lehetőleg mindig konzultálj előbb az orvosoddal!

Folsav vagy folát?

A folsav és a folát kifejezéseket gyakran felváltva, gyakran szinonimaként használjuk, pedig korántsem ugyanazt jelentik.

Sokan nem tudják, de a folsavat a szervezet csak kifejezetten lassú tempóban képes hasznosítani, mert először át kell alakítania foláttá, hogy a bélfal sejtjei fel tudják venni, és tovább alakítani. Ehhez pedig egy konkrét enzim hatékony, hibátlan működése szükséges.  

Ez azt jelenti, hogy ha valakinél ez az enzim valamilyen oknál fogva nem működik kielégítően, akkor hiányállapot fog fellépni még akkor is, ha szorgalmasan szedi a folsavat. Az erre hivatott enzim hiányában másik 9 enzimnek és 15 génnek kell együttműködnie, hogy a szervezetben megfelelően tudjon hasznosulni a folsav. Természetesen általános táplálékaink folát vegyületeket is tartalmaznak, így soha nem lesz teljes a folsavmegvonás, de érdemes odafigyelni, főként gyermeket tervező, vagy már várandós kismamák esetén, ugyanis esetükben akár vetéléshez is vezethet, ha rosszul döntenek ha nem jutnak elég folsavhoz – vagy foláthoz.

A jó hír a dologban, hogy ha te is azok közé tartozol, akik nem tudják feldolgozni a folsavat, akkor beszerezhetsz olyan készítményeket, amik eleve folátot visznek be a szervezetedbe, így ezt a veszélyt jelentősen csökkentheted.

IR-esként alap, hogy tudatosan tervezed meg az étrendedet: érdemes eközben e megfelelő folsavbevitelre is odafigyelni. Ha pedig ennek ellenére fáradékonynak, gyengébbnek érzed magad, konzultálj az orvosoddal, mert fontos lehet!

A sorozat korábbi részeit itt olvashatod:

Te is érintett vagy IR-rel vagy PCOS-sel?

Az IR-kézikönyv segítség lehet minden érintettnek: akkor is, ha most derült ki, hogy IR-es vagy és akkor is, ha már így élsz évek óta.
Letöltöm!
calendar-fulldinnercrossmenuindent-increase